Minden napomat azzal kezdem(miután letudom a kötelező köröket házimunkailag),hogy olvasom a blogjaitokat. Nagyon jó látni,hogy fejlődnek gyönyörű csemetéitek és olvasni a napi történéseket. És pirulva vallom be,hogy igenis irígykedem.Én,aki még soha senkitől nem irigyeltem semmit! Ha leírom a történetet,rá fogtok jönni,hogy miért. Nagyon régi az emlék,több mint 10 éve történt,de amíg élek fájni fog és gyötörni,hogy vajon mit rontottam el,mit csináltam rosszul. Ott kezdődött,hogy megszületett a nagyon várt kisfiam. Akkor még nem igazán volt divat a baba-mama szoba,ráadásul császárral segítették erre a világra, 3 napig kaptam az infúziót utána,és szó sem volt arról,hogy együtt maradjunk a csemetével. 8 nap után mehettünk haza a pöttömmel és alig vártam,hogy ismerkedhessünk. Azt hittem,ez lesz életünk legszebb időszaka,de nem így történt,legalábbis az első 6 hónapban nem. Az első 3 hétben nappal nem volt különösebb gond,mert bár nem aludt a drága,de csendben volt,mert mindíg volt körülötte valaki(volt segítségem).Igaz,az éjszakák már akkor kemények voltak,mert a fürdés,vacsi után 1 órát aludt,és aztán kezdődött a "buli". Kb. 9 órától hajnali 4-5 óráig sétáltunk vele felváltva az apjával,mert ha csak 1 percre leültünk,akkor volt ám reklamálás,de olyan,hogy az egész lépcsőház hallotta! Nem kért enni,láthatóan nem fájt semmi......nézelődött,de csak és kizárólag séta közben!! Aztán mikor kukorékolt a kakas a szomszédban,akkor szopizott,és elaludt végre! Kb. 2 órát.Aztán kezdődött a nap. Természetesen napközben sem pihentünk,a mai napig nem értem,hogy ez a gyerek hogy nőtt fel,mert szó szerint sosem aludt!!! Közben pedig gyönyörűen fejlődött. 3 hét után kezdődött a nappali műsor is,mert akkor már kettesben voltunk a drágával,és mivel bébihordozónk még nem volt,így nem tudtam magammal vinni a konyhába,fürdőszobába stb. Ha nem látott,szirénázott. Főznöm mosnom kellett,így aztán rohangáltam mint a mérgezett egér ki-be..........hát mit mondjak,nem volt éppen ideális a helyzet. Próbálkoztam én mindennel,szólt neki a rádió,fennhangon énekeltem(gondolhatjátok,hogy örültek a szomszédok,mikor ezt abbahagytam:D:D),hogy ne érezze magát egyedül,de semmi sem vált be.Sétáltunk rengeteget,de lejárhattam a lábam,nem aludt el....nézelődött. Amikor a ház sarkához értünk,akkor gondolhatta,hogy:na innen már ismerem az utat,nem érdekes,alhatok-akkor elaludt. És bizony legalább fél órát pihent is! Lenn a ház előtt,mert ha felhoztam babakocsistól,akkor kipattant a szeme. És ez így ment 3 hónapig:éjjel -nappal szolgáltattuk a műsort a lépcsőháznak,bár sosem tapsoltak vissza bennünket,nem is értem,hogy miért.:D:D:D Szóval mikor 3 hónapos volt a drágám,akkor kaptunk egy bébihordozót,és attól kezdve a nappalaink szuperek voltak,még a WC-re is jött velem.:D Az éjszakák szó szerint pocsékak voltak,rettegtem tőlük,mert ha aludt 1-2 órát,utána legalább annyi ideig szórakoztatni kellett uraságát. Mit mondjak,a zombi hozzám képest szalonképes úriember lehetett.Sokszor tudtam volna állva is elaludni(lehet,hogy meg is történt,nem tudom:D) és ennek egyenes következménye volt,hogy nem voltam már olyan türelmes,mint kellett volna, és szó szerint nem emlékszem,mikor kezdett el mosolyogni,gügyögni,stb. Összemosódtak a napok,és nekem már csak az aktuális nap túlélése volt a fontos,és a remény,hogy holnap talán jobb lesz. Aztán eljött a megváltó 6 hónapos kor!! Napközben szépen elvolt velem,éjjel pedig bár 8-10 alkalommal felébredt,de nem igényelt órákig tartó foglalkozást.(mellesleg ez 3 éves koráig tartott éjjel!) Innen már valóban csodálatos volt anyának lenni,és emlékszem is mindenre. De amíg élek,nem felejtem el a "rémálmot"ami ezt megelőzte. Nagyon fáj még most is.Nem magam miatt,láthatjátok túléltem:D:D hanem Attila miatt!! Ez az időszak neki biztos sokkal nehezebb lehetett mint nekem,hiszen nem ok nélkül csinálta a műsort állandóan. És most,10 évvel később sem tudom,hogy mivel váltottam ki ezt a viselkedését!!! Szerencsére "megbocsátotta"nekem azt az időszakot,a kapcsolatunk nagyon szoros,felhőtlen(néha azért kicsit viharos:D:D),de ha tehetném,visszaforgatnám az időt,hátha másképp alakulna az az első 6 hónap. Szóval mostmár talán értitek,hogy miért szoktam irígykedni Rátok,akik boldogan tudtok babázni akár az újszülött babátokkal is. Húúúúúúúúúúúú,nagyon hosszú lettem,köszönöm,ha van valaki,akinek volt türelme végigolvasni. Pusszantás Nektek
