1997. február 18.

Hajnali 3 óra van. A szobatársam tegnap este óta vajúdik. Segítenék neki,de nem kér belőle. Lélekben készülök a találkozásra. Nagyon szomjas vagyok,de nem lehet inni. Akkor megyek zuhanyozni. Leballagok a hatodikra(itt éppen felújítják a zuhanyzót), elintézem az elintéznivalókat. Visszaballagok, bepakolok a táskába mindent..........ide már nem jövök vissza,csak látogatóba a csajokhoz. Kiülök a folyosóra, jó lenne, ha jobban telne az idő. Jön egy szülésznő, nagyon örül nekem-az öröm nem kölcsönös, mennék is meg nem is- átzavar a szülőszobára. Ott is örülnek nekem. Mondják,hogy pattanjak fel az ágyra. Felpattanok, vigyorgás van, mondván nem is vagyok terhes- aki a 41. héten így ugrál,az nem vár babát:D Borotválás van. Én inkább nyúzásnak nevezném, rég volt,hogy éle is volt annak a borotvának:D Beöntés. Kérdem minek,hiszen tegnap dél óta nem ettem, az előbb elintéztem a dógomat-senkit nem érdekel, megejtik a procedúrát. Valóban fölösleges volt,nem produkálok semmit:D Mégegy zuhany és mehetek a vajúdóba. Bekötnek egy infúziót, nehogy má járkáljak:D Attila nem mozdul,biztos érzi a drága,hogy valami történni fog. Igyekszem megnyugtatni, ne aggódjon,minden rendben,hamarosan találkozunk! Jön életem egyik legrosszabb élménye-kapok egy katétert. Egyrészt fáj,másrészt mostantól úgy érzem,folyamatosan pisilek magam alá. Állandóan ellenőrzöm is a dolgot:D Jön egy doki,kérdi mit keresek. Megmondom,megnézi, állítja, hogy minden rendben. Érkezik az aneszteziológus-fiatal jófej pasi,elhülyéskedünk. Kapok valamit az infúziómba, mindjárt indulunk a műtőbe. Végre elérkezik a mindjárt, kínoz a katéter, sajnálom a vajúdó anyukat. Ők szenvednek,nekem semmi bajom, és mindjárt kapok egy babát. Megyünk a műtőbe. Itt végre megkapom az érzéstelenítőt......van Isten, nem érzem tovább a katétert!:D Ezen jókat vigyorgunk az ott lévőkkel(bár fogalmam sincs,kik lehetnek, csak a szemük látszik:D). Döntögetik a műtőasztalt (nem tudok a hátamon feküdni,mert elájulok) sikerül kompromisszumot kötni. Szédülök,de nem vészesen. Mindenféle macera, fertőtlenítés stb. Közlik,hogy elkezdődött. Fájdalmat nem érzek, azt viszont igen,hogy matatnak rajtam. Húznak,vonnak,rángatnak bennem valamit. Fura. Nyomják az arcomba az oxigént, tök jó,mindjárt elalszom. Állítólag nem kéne, ezért beszélgetünk az aneszteziológussal.:D Közben azért fülelek ám,mi történik a függönyöm mögött. "Jéééé, pisil!" Ezt hallom, majd kis idő múlva valami nyöszögésfélét. Egyszercsak elém raknak egy pöttöm arcot(a többi nem látszik belőle) kb. 20 másodpercre,aztán már viszik is el a kisfiamat. Meg sincs időm jegyezni a pici arcát:( Pár perc múlva beszól valaki a műtőbe, 10/10-es Apgar. Ezek szerint minden rendben. Tudnék bőgni, de nem lehet. Hogy kérhetném meg az orvost,hogy törölje meg az orromat?:D Jön egy ismerős doki, eltűnik a lepedőm alatt- vajon mit csinálhat odalenn??? Sose tudom meg. Lassan összefércelnek, visszavisznek a vajúdóba. Gyerekemet azóta sem láttam! Hallom,hogy valahol messzebb nagyon óbégat egy baba. Jön egy csecsemős, közli,hogy nem tudják megvígasztalni a fiamat, kérdezi, hogy odahozhatja-e? Szerintem hülye kérdés, ezt várom mióta! Hozza Attilát, leteszi mellém. Nem látom a kis arcát,csak a hatalmas fekete haját. Kisfiam elhallgat, már jó helyen van. ( Nevetséges,de csak a második nap délelőtt látom a gyerekemet, mert a fejem nem emelhetem fel, oldalra még nem tudok fordulni, a csecsemősök meg rögtön mellre tették,mikor hozták.) Nem baj, nézem a haját, az is szép, és valami furcsa kábulatban próbálom felfogni, hogy végre itt van, hogy visszafordíthatatlanul megváltozott az életem. Anya lettem.

1997. február 18-án, 09.25-kor 3500 gr-mal és 57 centivel megszületett Márton Attila István.

Azóta eltelt 11 év. Felnőttem a feladathoz, és bár az első pár hónap nem volt csupa öröm és felhőtlen kacagás, ettől eltekintve elmondhatom,hogy minden egyes nappal szorosabb lett a kötelék köztünk, és olyan mély, annyira határtalan a szeretet amit a büdös kölköm iránt érzek, hogy nem tudom megfogalmazni.

Drága Kisfiam!

Isten éltessen és óvjon egy hosszú, boldog életen át!♥

Te vagy életem legnagyobb ajándéka, és igyekszem,hogy méltó legyek erre az ajándékra!

Boldog születésnapot!